Összes cikk

Nem tudunk mindenkin segíteni
A minap egy szociálpolitikus ismerősöm azt mondta: elfáradtak a magyarok, elvesztek az erőforrásaik, amelyekkel másokat is támogatni tudtak. Kutatásaikból az is kiderült, hogy a magyar társadalom 51 százalékának

Elfáradt a társadalom
Bartal Anna Mária szociálpolitikus, szociológus hosszabb párizsi tartózkodás után ismét Magyarországon dolgozik: sukorói házának teraszán, a megindító tájban gyönyörködtünk beszélgetésünk előtt. – Egy, a COVID-19

„Szeretem hibáit jóságánál jobban”
A régi telek és a régi házasságok – Házasság hete 2022 Kinézek az ablakon, szikrázóan süt a nap, kibújtak a hóvirágok, pattannak a rügyek, úgy

A folyadékhiány és a demencia
Ahhoz, hogy a szervezetünk működőképes legyen, vízre van szüksége. A folyadékbevitelnek szerepe van a salakanyagok kiválasztásában és eltávolításában, a vérnyomás szabályozásában, a testhőmérséklet szabályozásában is.

Az én COVID naplóm
A vírus, bárhonnan is jön, bármerre is tart, bármit gondolunk róla, hisszük, nem hisszük, de egyelőre köztünk van, és úgy tűnik, köztünk is marad. Teljesen

Tegyük láthatóvá a hálát
A szociális munka napján, november 12-én elismerjük a szociális munkát végzőket, azokat, akiknek a munkáját a legkevésbé ismerjük. Legfeljebb elképzelni tudjuk, hogy mit is csinál

A 24 órás házigondozás protokollja
A háztartási munka szabályairól az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló 2010. évi XC. törvény (Egptv.) I. Fejezete rendelkezik. A 24

Poszt-COVID élet egy lelkigondozó szemével
Sok új szót, kifejezést megismertünk a koronavírus- járvány kapcsán, például: vírus-teológia, oltakozik, vakcina-diplomácia, vakcina-imperializmus, vakcina-turizmus, poszt-COVID szindróma stb. Ilyen szóösszetétel a „poszt-COVID élet” is. Mit is

Főzzön medvehagymát idős hozzátartozójának, ha teheti, ha eheti!
Nyersen a legegészségesebb, a megmaradt húsvéti sonka és a tojás mellé. A piacok megteltek a medvehagymával, népies nevén jurdával, poroszhagymával. Én ugyan magam szedtem a

Tévhitek az önkéntes munkával kapcsolatban
Ha valaki megkérdezi tőlem, hogy miért vállalok önkéntes munkát, akkor egyszerűen ezt válaszolom: azért, mert szükség van rám. Egyik ismerősöm nem érte be ezzel a

Tanácsok a 24 órában dolgozó demens beteget segítő házigondozóknak!
Néhány jó tanács bentlakással demens beteget gondozóknak: Olvass könyveket, nézz filmeket a betegségről! Ismerd meg a betegséget!Ha érzed a kimerülés jeleit, például a fáradtságot, alvászavart,

Gyakori kérdések a demenciáról
Mi jelent a demencia? A demencia gyűjtő fogalom, az agyat érintő megbetegedések egy csoportját jelenti. Olyan tünetegyüttes, melyek hátterében különféle betegségek állhatnak. Igaz, hogy legalább 100