Poszt-COVID élet egy lelkigondozó szemével

Sok új szót, kifejezést megismertünk a koronavírus- járvány kapcsán, például: vírus-teológia, oltakozik, vakcina-diplomácia, vakcina-imperializmus, vakcina-turizmus, poszt-COVID szindróma stb. Ilyen szóösszetétel a “poszt-COVID élet” is. 

Mit is jelent ez pontosan? Élet a COVID-19 járvány után. 


A koronavírus-járvány úgy tűnik, hogy leköszönőben van, és talán fokozatosan újra nyitni lehet a közösségi programok felé. Ez különösen fontos az idős embereknek, akiknek még lényegesebb a kapcsolatok megtartása és további építése, mint a fiataloknak, hiszen a tapasztalatok szerint, ez a korosztály magányosodott el leginkább az elmúlt hónapokban. Jártam olyan kis településen, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol az alapellátást nyújtó szolgáltató elmesélte, hogy térségükben a hozzátartozók „felmentést kaptak” az idős családtagjukról való gondoskodás felelőssége alól. 

Az idősotthonokban lakókat nem lehetett látogatni, így az idős, beteg emberek elszigetelődtek a falak mögött. Az otthonukban élők elmagányosodtak. 

A járvány és mindaz a veszteség, amelyet a vírus okozott, itt marad velünk, köztünk, nem lehet elfelejteni. Ezért tartom relevánsnak az idős korosztályra való odafigyelést most még inkább, annak érdekében, hogy a járvány lecsengése után ők is újra társasági életet élhessenek.
Másik észrevételem, hogy a 65 év felettiek nagy része megtanulta használni az internetet a vírus alatti korlátozások idején, hiszen az istentiszteletek is átkerültek a digitális térbe. Sokan bezárkóztak és a közösségi oldalakon virtuális kapcsolatokat létesítettek,
melynek komoly mentális, fizikai, egészségügyi és biztonsági veszélyei is vannak. A veszélyek elhárításában a hozzátartozóknak is szerepük lehet anélkül, hogy bármiben is korlátoznák idős családtagjaikat. A korosztálynak lehetőséget kell nyújtani a közösségi kapcsolataik megtartására, építésére, a jelen valós megélésére.


Ha vannak idős hozzátartozóink, és még mentálisan, fizikailag alkamasak a közösségi programokon való részvételre, szervezzünk nekik “korbarát” összejöveteleket, találkozókat. Ezt tanácsolom az idős kluboknak, szervezeteknek is. Az idősek sokszor nehezen szánják rá magukat arra, hogy kimozduljanak, így lehet, hogy inspirálni, noszogatni kell őket. Ha több generáció együtt tölti a szabadidejét, a korosztályok közötti szakadékokat is segíthetjük áthidalni. A lakásukhoz, ágyukhoz kötött idős, magányos betegeknek továbbra is szükségük van a törődésre, a gondoskodásra, a lelki gondozásra. A demenciával élőket ne becsüljük alá, hiszen soha nem tudhatjuk, mennyit értenek meg a körülöttük zajló eseményekből.

Ha tetszett Önnek a cikk, ossza meg másokkal is!

Share on facebook
Share on google
Share on pinterest
Share on print
Share on email