A 24 órás házigondozás protokollja


A háztartási munka szabályairól az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló 2010. évi XC. törvény (Egptv.) I. Fejezete rendelkezik.


A 24 órás házigondozás – felügyelet – azt jelenti, hogy egy ápolásra, gondozásra alkalmas személy életvitelszerűen él a magát egyedül ellátni képtelen gondozottal a lakásában, illetve 24 órában ott tartózkodik, segíti a mindennapjait.


Úgy véljük, a házigondozással évekkel hosszabbítható meg az idős, beteg ember élete. 
Ha hozzátartozónk 24 órás felügyeletre, gondozásra szorul, sokszor a leggyorsabb megoldás a házigondozó igénybevétele feltéve, ha találunk megbízható jelentkezőt erre a feladatra. Ez ugyan költségesebb megoldás lehet a családnak, mint egy intézményi elhelyezés, de mindenképpen segítség egy hirtelen megváltozott élethelyzetben.

 
Azt kevesen tudják, hogy az otthoni ápolás, gondozás minimális regisztrációs díj megfizetése mellett adómentes mindkét félnek, és így törvényi kereteken belül lehet magánszemélyt foglalkoztatni a házi beteggondozásra – sem a foglalkoztató családnak, sem pedig a gondozónak nem keletkezik adó és járulékfizetési kötelezettsége.


Ha a házigondozót legálisan szeretnénk foglalkoztatni adómentesen, úgy annak két feltétele van: az alkalmazott foglalkoztatását be kell jelenteni az adóhatóság részére, és alkalmazottanként havonta 1000 forint összegű regisztrációs díjat kell fizetni.
A bejelentés módja:
A foglalkoztató a bejelentést elektronikusan az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA), a 21T1043H jelű adatlap beküldésével vagy telefonon, az országos telefonos ügyfélszolgálaton keresztül teheti meg a NAV-hoz.
Nem lehet bejelentést benyújtani papíron, postán vagy személyesen. 
Elektronikus bejelentés:
A házigondozó foglalkoztatását legegyszerűbben az ONYA erre szolgáló menüpontjában lehet bejelenteni (www.onya.nav.gov.hu). Ugyanitt – 24 órán belül – módosítható és vissza is vonható a bejelentés.
A bejelentés megtehető a 21T1043H jelű adatlapon is, ami a NAV honlapján az Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogramban (ÁNYK) található (www.nav.gov.hu). Ugyanezen a nyomtatványon lehet a bejelentést módosítani és visszavonni. 
Mindig a legújabb verziójú adatlapot és a hozzá tartozó legfrissebb kitöltési útmutatót használjuk!
Bejelentés telefonon:
A házigondozó foglalkoztatását a 185-ös telefonszámon, az országos telefonos ügyfélszolgálaton keresztül is be lehet jelenteni a NAV-hoz. A bejelentéshez meg kell adni a foglalkoztató adóazonosító jelét. Ugyanezen a telefonszámon lehet a bejelentést módosítani és visszavonni.
A havi bejelentés a bejelentés hónapjának utolsó napjáig terjedő időszakra vonatkozik. A házigondozót több hónapra előre is be lehet jelenteni. Fontos azonban megemlíteni, hogy amennyiben a magánszemély, mint foglalkoztató, a bejelentési kötelezettségét vagy a regisztrációs díj fizetési kötelezettségét nem teljesíti, úgy a családnak és a házigondozónak meg kell fizetnie a munkavégzésre irányuló jogviszonyra vonatkozó szabályok szerinti adót és járulékokat a kifizetett bevétel teljes összege után.


Mindezek mellett a 24 órás házigondozó kiválasztása körültekintést igényel. Igyekezzünk házigondozói végzettséggel rendelkező, leinformálható, gyakorlott gondozót választani. www.empatiasok.hu


Ne feledjük, aki nekünk szimpatikus, az nem biztos, hogy a betegnek is az. 


Ebbe az adózási kategóriába tartozik még: a lakás takarítása, főzés, mosás, vasalás, gyermek felügyelete, házi tanítás, házvezetés, kertgondozás.
NAV – 2021 (gov.hu)
Lehet-e adómentes a háztartási foglalkoztatás? – gazdasági, pénzügyi, adózási portál (adozasitanacsadas.hu)
A háztartási munka adózási szabályai 2020. – berportal.hu

Ha tetszett Önnek a cikk, ossza meg másokkal is!

Share on facebook
Share on google
Share on pinterest
Share on print
Share on email