Álmaink hercege

Esős, sötét nap volt. Nem olyan, mint a többi, esősebb, sötétebb és ettől olyan futurisztikus hangulatú.

A nő vánszorgott haza a délután derekán, nehéz szatyrai hosszúra nyújtották a karját. A sminkje elkopott, az arca megtört, cipője átázott.
– Ez van. Olyan lehetek, mint egy elmosódott festmény – gondolta. – Még szerencse, hogy nem látom magam!

Erőtlenül lépett a mozgólépcsőre, a sok terhe kibillentette az egyensúlyából.

-Végre megvagyok, sikerült megtartani magam – gondolta. Haladt a lépcsővel egyre lentebb. Elégedetten egyenesedett fel, pici mosollyal a szája sarkában.
Átnézett a vele haladó gumiszalag felett a másik oldalra, nézte a felfelé haladókat. Megvizsgálta őket, ahogy szokta, ezzel szórakoztatta magát üres perceiben. – Mennyi ember! Mind siet valahova.

És akkor, egyszer csak, megpillantotta őt, a férfit!

–Milyen ismerős! Biztos, hogy láttam már valahol – gondolta – Meg van! Az álmaimban. Ő az! Micsoda karakteres arcél! A szeme világít, olyan, olyan nem is tudom milyen. Engem néz, mintha egy másodperc töredékével korábban vett volna észre. Ö látott meg először!
A nő arcára ráfagyott az a pici mosoly. Hirtelen, mintha megállt volna az idő.
Minden megállt!
A férfi néma tekintete megszólította:
– Szia! Hogy kerülsz ide, hirtelen a semmiből?
– Én csak, csak…és te? – hebegte a nő tekintete.
– Átutazóban vagyok. Szerintem, nem egy nyelvet beszélünk.
– Hmm. Azért megpróbálhatnánk…
– Szép vagy!
– Köszönöm! – A nő az alsó ajkába harapott. – Te is jól nézel ki, pont úgy, ahogy kell.
– Csodálatos a hajad! Kár, hogy nem érzem az illatát!
A nő egyik kezével zavartan igazgatta vizes haját.
– Én is szeretném érezni a te illatod! – válaszolta a nő tekintete.
– Mintha ezer éve ismernélek! –mosolygott a férfi.
– Ugye? Álmodtam már rólad?
– Játsszuk azt, hogy igen!
– Mi ez? Elindul a lépcső? Elindult! Mindjárt leérek! Ne menj még! –kiabálja a nő tekintete.
– Mennem kell, sajnálom! Gyönyörű vagy, így ahogy vagy, fáradtan!
– Köszönöm! De mindjárt eltűnsz! Csak még egy pillanatig maradj!
– Nem tehetem, vár az életem! Jó volt látni téged!
– Téged is!
– Miért van ilyen tömeg? Elsodorják őt! – kiabálta a nő fátyolos tekintete. – Mintha nem lenne egyedül, de egyedül van. – gondolta a nő. – Az talán csak egy idegen mellette. De mindegy is!

Meredten lépett le a lépcsőről. Vonszolta magát, hagyta, hogy sodorja a tömeg. Dermedt tekintettel szállt be a metróba, leült.
– Még nem is pislogtam – gondolta. – Mi volt ez? Megtörtént? De jó volt!
Álmai hercege megjelent egy pillanatra, megmutatta magát, aztán köddé vált.
–Tetszettem neki – az elégedett mosoly visszatért a nő arcára. Kislányosan végigsimította kezét nedves szoknyáján. – Pedig fáradt és öreg vagyok. Úgy értem, nem vagyok már fiatal! De álmaim hercege is velem öregszik – szélesedett arcán a mosoly. – Mikor is láttam őt először? Talán lánykoromban. Akkor még azt hittem a herceg majd fehér lovon érkezik, meglát, azonnal belém szeret és megcsókol. Aztán természetesen elvisz a palotájába, feleségül vesz, és boldogan élünk, amíg meg nem halunk. Milyen buta voltam!
A nő leszállt a metróról, odakint még mindig esett. Szaporábbra vette a lépteit. Elmosolyodott.

Talán elhatározta, hogy végleg maga mögött hagyja az álmait. Vagy még sem? De miért is tenné? Ahogy telnek az évek Isten újabb és újabb álmokat ír a szívébe.

..Az álmok és látomások arról beszélnek, hogy az agyunknak létezik egy belső megjelenítő képessége. A pszichológia szerint, erre a belső megjelenítésre az agy önállóan képes. “
Ezt mondta Dr. Bugán Antal, a Debreceni Egyetem Pszichológiai Intézetének tanszékvezető egyetemi docense az álmok szerepéről.
Andreas Hess svájci református lelkész, a HEKS Alapítvány munkatársa, az álomnak egy hétköznapi és mégis egészen különleges formájáról: “Amikor az ember elkezd álmodni a szabadságáról, elkezd álmodni arról, hogy több az élet. Az ilyen álmodozás a közömbösség és a halál ellentéte.” Előadása végén mintegy hitvallásként mondja el: “ez az álom maga az örökkévalóság, amit Isten írt bele a szívünkbe.”

Dr. Hézser Gábor docens (Kirchliche Hochschule Bethel, Seelsorgeininstitut), a DRHE tiszteletbeli tanára arról beszélt, hogyan bánhatunk az álmokkal a lelkigondozói gyakorlatban. Egy olyan módszerről számolt be, amely a mélypszichológia és a rendszerszemlélet elemeit integrálja a segítő gyakorlatba. Számol azzal a realitással, hogy az álomnak a valósággal való közvetlen kapcsolata elérhetetlen messzeségbe került. Az álom tartalma, üzenete több szűrőn át érkezik (kliens kifejezőkészsége, lelkigondozó felfogókészsége, értelmező mechanizmusa). Ezért meghagyja az álmok szabad értelmezését, és így fogalmaz: “Az álom, mint a komplex, sokdimenziós valósághoz megjelenő kommentár értelmezhető. – A szabadon értelmezett álom elsősorban tehermentesít, felszabadít.”

“Mert azt gondolom, az ébredt fel igazán, akinek már /még vannak álmai.” 
Mátészalka, 2006. tavaszán 
Becsei Miklós református lelkész, pasztorálpszichológiai hallgató
(Megjelent az Evangélikus Élet c. folyóirat május 21-i számában)

https://honlap.parokia.hu/lap/forras/ujsag/cikk/mutat/4750/?i=809



Ha tetszett Önnek a cikk, ossza meg másokkal is!

Share on facebook
Share on google
Share on pinterest
Share on print
Share on email
MENÜ