Miközben mindennapos gondjainkkal küzdünk, hogy hogy tagadjunk le minimum tíz évet, mikor menjünk el edzeni, mit főzzük estére, miből vegyük meg a gyereknek a drága cipőt, melyik csekket fizessük be, bele sem gondolunk, hogy van Magyarországon néhány falucska, ahol minden másképpen működik.
Jász-Nagykun-Szolnok megyénk egyik, pár ezres lélekszámú falvacskája, az ország legszegényebb, és második „legfiatalabb” települése: Tiszabő.
Az átlag életkor mindössze harminc év! A lakosság nagy része nem éri meg a hatvan évet, általában daganatos betegségekben mennek el.
Sok-sok évtizedes generációs, kulturális problémák húzódnak a háttérben.
A lányok már 15 éves korukban megszülik első gyermeküket, a családok sokszor négy-öt, vagy még több gyermeket nevelnek. Házasságról szó sincs, „magukat adják össze”. A fiatal anyák hamar rájönnek, hogy nem tanultak, nem jól választottak, és gyermekeiket a nagyszülőkre hagyva, új életet kezdenek, akár új családot alapítanak.
„Ezzel nem tudunk mit kezdeni!” -mondta az egyik helyi nyelvtanár.
„A falu lakosainak csak néhány százaléka fejezi be az általános iskolát, bár az új törvények következtében 16 éves korukig iskolakötelezettek. Szerencsére, működik a „jelzőrendszer”, így a kitelepített szociális munkások, pedagógusok azonnal kocsiba ülnek, ha egy gyermek nem megy iskolába, és saját maguk kísérik be a hiányzókat. Az iskolában nyolc üres tanári állás van! Az új tanárok nehezen integrálódnak, ha nincs gyakorlatuk ilyen területen.”
A csellengőket a polgárőrség, a rendőrség figyeli az utcákon. A családsegítők, és a kihelyezett Máltai Szeretetszolgálat munkatársai sokszor maguk végzik a gyermekek tisztán tartását is, szervezik a napközit, intézik a segélyeket. Néhány tehetséges gyermeket ki tudnak emelni a mélyből, de amikor befejezik az iskolát, ők sem akarnak a településen maradni.
A faluból régen elmenekült a pap, a házi orvos, a körzeti megbízott. A fogorvosnak olyan széke van, mely csak a foghúzásra alkalmas.
A polgármester, a szociális munkások a rendezvényeken, főző tanfolyamokon, nappali foglalkoztatásokon keresztül próbálják elnyerni a családok bizalmát, építeni a közösséget. A Máltai kollégák szerint, a program végrehajtása minimum 30 év!
A pályázati erőforrások és a falu humán összefogásával most épül egy közmosoda, és egy közfürdő. El tudjuk ezt képzelni?
A falubeliek vallásosak, apró sajátos közösségekben gyűlnek össze, hogy gyakorolják a hitéletet.
A jó hír az, hogy megindultak a pozitív folyamatok! Mikor megkérdezték az egyik Máltai kolléganőt egy állásinterjú során, mikor tudná kezdeni a munkát a faluban, csak ennyit mondott: „Megiszom a kávém, elszívom a cigim, és kezdek!”
El tudod képzelni magad itt önkéntesként, hogy wellness hétvége helyett itt építed a közfürdőt? Lehetséges lenne, hogy orvosként, pedagógusként, szociális munkásként itt dolgozz? Úgy hallom, a válaszod: nem!
Megértem! Nem mindenki alkalmas erre a feladatra, de segíteni sokféleképpen lehet. Ne feledd, győzelmet ne várj! Majd 30 év múlva! Mindenkinek fontos lenne az első 80 év!
