Könnyen hangoztatjuk a már közhelynek számító mondatot: idős embert gondozni csak szeretettel lehet!
De mit is jelent, szeretettel gondozni?
Idős hozzátartozónk esetében azt gondoljuk, csak természetes, hogy szeretjük őt, hiszen így vagyunk kódolva. De igenis lehet ijesztő, nyomasztó a feladat. Alkalmazkodnunk kell új életkörülményekhez, látnunk kell őt kiszolgáltott helyzetben, ez aggódással, feszültséggel járhat.
Kényszeredetten időt veszünk el a családunktól, gyermekeinktől, az életünk folyamatos szervezést igényel ebben a „szendvics-társadalomban”. Meg kell értenünk azt is, mit érezhet ő, aki egykor aktívan élt – most ránk van szorulva. Ne is beszéljünk a higiéniai kényelmetlenségekről, az intimitás megőrzéséről.
Mindez egy „idegen” gondozott estében működhet nehezebben, könnyebben is, de a munkánk iránti alázatos szeretet nélkül, semmiképp.
Ez az alapelv ihlette meg Balogh Piroska olvasónkat, házi gondozót, teológus hallgatót, hogy meséljen nekünk a szerető gondoskodásról, hogy megértsük, mit is jelent: szeretettel gondozni!
„Szívesen megosztom egy meghatározó élményem, mely idősgondozói tevékenységem során történt meg velem. Az eset szomorú, de mégis örömteli érzéseket kelt bennem.
Ez év májusában ápoltam egy 86 éves ágyban fekvő hölgyet, nevezzük Julika néninek.
Most tudtam meg, hogy Julika néni végleg „hazament”.
Bár nem sok időt tölthettem vele, mégis, amit tőle kaptam meghatározta az idősgondozói munkához való hozzáállásom. Tudni kell erről a néniről, hogy végstádiumban lévő Alzheimer-kórban szenvedett, ami azt jelentette, hogy már nem nagyon kommunikált, az idősebb lányát sem ismerte meg. Nyelési nehézségei lettek, és még annyi ereje sem volt, hogy a nyakamba kapaszkodjon, amikor kiemeltem az ágyból, hogy átültessem a tolószékbe.
Most joggal kérdezhetné bárki, hogy mit is tudott nekem adni ez az idős, tehetetlen, beteg ember?
Nagyon sokat!
Mint említtetem, csak ritkán szólalt meg. Már ott voltam három napja… Egy alkalommal kiskanállal szépen etettem, ő pedig szokás szerint, csak nézett rám kétségbeesett tekintettel. Beszéltem hozzá, de nem tudtam, én mit is mondhatnék.
„Julikanéni, tessék nekem mondani valamit!” – biztattam, és ő megszólalt: „Mondjak valamit?”
„Igen!” – mondtam én nagy örömmel, és most jött az a mondat, ami megváltoztatta az idősekhez való viszonyomat:
„Szeressen engem egy kicsit!”
Mondanom sem kell a könny kicsordult a szememből! Azóta bárkit is gondozok, ez a mondat lett a jelmondatom, és nagy hasznomra vált. Ha én szeretek, engem is szeretnek! A szeretet megkönyíti a hétköznapjaimat, legyen szó bármilyen „nehéz esetről”, mert valljuk be az idősgondozás sok nehézséggel jár, alkalmazkodni kell a gondozottunkhoz mindenképpen, és végül azt kapjuk vissza, amit adunk!”
Ha bárkinek hasonló élményben volt része, nyugodtan írja le! Közzé teszem!
Te szeretsz, vagy nem szeretsz?
