Baran Tibor vagyok. Hét évet éltem Japánban, ez idő alatt volt alkalmam megismerni és megérteni az ott élő emberek gondolkodásmódját. Kitartó munkabírásukkal és az egymás iránti alázattal felépített modern társadalomnak szerves része maradt az évszázados hagyományokat őrző természetszeretetre épülő életfilozófia.
Amit most kiemelnék az az idősek élete és az irántuk való nagymértékű tisztelet, segítségnyújtás mely megnyilvánul mind az intézményekben, mind a személyes hozzáállásban. Megbecsült tagjai a társadalomnak, kellő figyelmet kapnak, de ami még izgalmasabbá teszi a témát az az, hogy egy japán idős ember az európai kortársaihoz képest mind szellemileg, mind testileg sokkal fittebb és korlátain belül tettre kész, nem hagyja el magát. Ez általánosan megfigyelhető, nem egyes esetekről van szó. Szóval csak annyi segítséget fogadnak el, amennyire valóban szükségük van, mert inkább önerőből végeznek el mindent nyolcvan felett is, csak lassabban.
Emlékszem, egyszer egy tévéműsorban láttam, hogyan zajlik egy otthongondozás. Szembetűnő volt itt is az ápoló nyugodt, tiszteletteljes hozzáállása, szeretetteljes szakértelme. Azon gondolkodtam, vajon hány éves lehet a bácsi? Kicsit később a filmből ez is kiderült, a gondozott 103, gondozója pedig 75 éves volt. Hozzáteszem, én akkor még úgy tippeltem, hogy a bácsi úgy 90 lehet, a gondozó pedig hatvan körül… Aztán hozzászoktam, hogy aki ott 100 éves, az itthon nagyjából egy 80 éves embernek felel meg.
2005-2006-ban rendszeres nézője voltam egy az NHK tévécsatornán hetente jelentkező műsornak, ahol minden alkalommal egy-egy száz év feletti, aktív életet élő embert mutattak be. Ezeket a riportfilmeket rendre rögzítettem is. Volt egy kolléganőm, akivel meg is beszéltem az előző nap látottakat. Egyszer egy ilyen alkalommal hangzott el a következő beszélgetés.Én: „Csodálatos volt, ahogy az a néni 102 évesen gondozta a kertjét.
Kolléganő: Igen, de 103 évesen még az én nagymamám is ellapátolta a havat a ház elől.”
A nagymama akkor 106 éves volt és már többnyire csak a házon belül tevékenykedett.
Hosszan sorolhatnám a történeteket. Egy bácsi aki 104 évesen még autót vezet, vagy az a tokiói hölgy, aki 103 évesen minden nap kisminkelte magát és ment vásárolni, vagy az a néni aki 104 évesen egy iskola tornatermében mozgásgyakorlatokat oktatott szép korúaknak…A világon Japánban legmagasabb az idősek aránya. Egy átlagos nyolcvan éves még túrafelszerelésben kirándulni jár. Minden százezer lakosra 37 száz év feletti jut. Az eddig élt nyilvántartottan legidősebb japán férfi Izumi Shigechiyo volt, 119 évesen halt meg. A legidősebb nő Hongo Kamato 116 évet élt.
Tehát sok-sok aktív idős ember él japánban, de ne gondoljuk, hogy ebben valami misztikum, vagy genetikai különbség van. Egyszerűen csak egészségesen táplálkoznak, mozognak és nem akarnak mindenáron a másik fölé kerekedni, ami már fél siker ahhoz, hogy minimálisra csökkentsék az életből adódó stressz hatásokat.
Érdemes lenne nekünk is hasonlóképpen állni az élethez és akkor talán mi is száz évig élünk majd, vagy még tovább…
